Véghelyi Péter
2012 végén, 2013 elején guglizgatás közben láttam először Varga Csabával készített beszélgetést a világhálón, melyben az író a magyar nyelvről értekezett a XIX. századi gyöknyelvészet tükrében. Akkor tátott szájjal figyeltem a mondókáját, hogy miről beszél ez a jóember. Mivel nem hagyott nyugtot a dolog, így megvettem Csaba bátyám Szóértelmező Szótörténeti Szótárát. Olyan világ tárult ki előttem, amiről azt sem gondoltam volna, hogy létezik. Rabul ejtett a magyar nyelv számomra addig ismeretlen világa, mely azóta sem ereszt. Amennyire utálatos tárgy volt számomra iskolás koromban a nyelvtan és a történelem, olyannyira lelkesít ma mindkettő. Gyerekként talán nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy miért nyomaszt e két tantárgy, miért lesz úrrá rajtam szorongás a nevük hallatán is, ám azt hiszem, ha egy gyerek nem is tudja ugyan szavakba önteni az érzéseit, azért érzi, ha hazudnak neki. Így voltam én is ezzel, és ahogy elnézem a fiataljainkat, ma sem éppen e tárgyak vezetik a népszerűségi ranglistát, hiszen ma sem úgy tanítják, hogy ezek csodáit megláthassuk.
Fiatalon azért lettem számítógépész, hogy még csak véletlenül se kelljen humán tárgyakkal foglalatoskodnom. Ilyen előélettel nem is gondoltam volna, hogy lesz életemnek olyan időszaka, amikor éppen e két tudományág fogja lekötni a figyelmemet, miáltal műszaki látóköröm is gazdagodott, kiteljesedett.
Érthető, ha valaki fölháborodik azon, hogy egy számítógépész mit okoskodik bele nyelvészeti kérdésekbe, miért ártja bele magát olyan dolgokba, amihez nincs végzettsége. Válaszul erre azt kell mondanom, hogy teljesen érthető az értetlenkedése, vagy a haragja, viszont ne felejtsük el, hogy nyelvünk közös kincs, senki, még a nyelvtudomány sem sajátíthatja ki magának. Az viszont számomra is kérdéses volt, hogy miért nekem kell ilyen horderejű kérdésekkel foglalkoznom, és rávilágítanom a magyar gyöknyelvészet magától értetődő rendszerének összefüggéseire – melyet a magyar finnugrista nyelvészet sokáig eltakart –, hiszen épp az Akadémia tárta fel!
Ó, boldog tudatlanság! Ahogy az ismeretlen szálak felgöngyölítése során összegabalyodtam nyelvünkkel és történelmünkkel, egyre több örömet kezdett okozni, ugyanakkor – mivel világosan kezdett kirajzolódni a magyar nyelvtudomány és oktatás által közvetített finnugrista elméletek hamissága –, egyre több emberi bűn tárult a szemem elé, és töltött el egyre nagyobb bánat az emberi gyöngeségeink feltáruló áradata láttán.
Ahogy egyre többet kezdtem olvasni gyöknyelvészeti tárgykörben, úgy kezdett bennem erősödni az elhatározás, hogy felgyülemlett tudásomat át illene adnom másoknak. Azon kezdtem gondolkodni, hogy mások épülését szolgálva könyvet írok abból az ismeretanyagból, amit magamévá tettem. Kikristályosodott bennem az a szándék is, hogy bölcseleti (filozófiai) szálra fűzöm gondolatmenetemet, s ekkor akadtam rá Fogarasi János bátyám A magyar nyelv metaphysicája című könyvére, melyet a világhálón találtam. Ez a könyv, ha lehet még nagyobb hatással volt rám, mint az összes, a tárgylatban (témában) addig elolvasott irodalom, hiszen olyan átütő erejű írás, melyhez hasonló nyelvfilozófiai munka nemzetközi szinten sem található. Az, hogy külföldön nem ismert, teljesen természetes, ám hogy itthon sem, az már tudományos bűncselekmény! Fogarasi János meglátásainak és észrevételeinek gondolatmenete, nagyon hasonló ahhoz, amit magam is elképzeltem munkám vezérfonalául. Fogarasi metafizikáját használtam fel könyvem, s végsősoron nyelvtani rendszerünk vázaként.
A könyv után azonban feleségemmel szükségesnek véltünk a világhálós megjelenést is, hogy e nyíltabb lehetőséggel élve adhassuk közre kutatásaink eredményeit, nem egyszerűen a könyvben tárgyaltak nyilvánossá tételével, hanem annak javított bővített módon történő átadásával. Mindettől függetlenül a világhálós megjelenés tartalmát tekintve messze elmarad a nyomtatott változattól, annak csupán ízelítőjeként, kedvcsinálójaként fogható fel.
Mind a könyv megírását, mind a honlapunk elindítását hittérítő szándék is vezérelte, mivel azt látjuk, hogy az emberek egyáltalán nem érzik magukénak Krisztus Urunk tanításait. Ennek egyik fő okaként azt tudnánk megnevezni, hogy a hazai Egyházon belül egysíkú, jobbára német teológiai irányzat vált kizárólagossá. Ez pedig nem hogy segítené az evangélium terjesztését, de a magyar embereket egyrészt taszítja a német látásmód, másrészt kifejezetten elszakítja saját gyökereiktől, mivel így a magyar múltról, értékekről nem esik szó. S tesszük a német gondolkodásmódot annak ellenére is magas polcra, hogy a mai német társadalom állapotából teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a német látásmód nem segíti a hit kibontakozását, csupán a puszta okoskodás térnyerését. Mindezeket szem előtt tartva arra teszünk kísérletet, hogy a magyar észjárásnak megfelelő keretet kínáljunk fel, melyet talán többen éreznek magukénak. Ha ezzel sikerül akár csak egy embert is az Istenkerés útjára segítenünk, akkor már megérte a fáradozás. Olyan összefüggésekre próbáljuk felhívni a figyelmet, mely a Szentírás és a magyar nyelv eszélyessége (logikája) között megfigyelhetők, és ha sikerül megvilágítanunk, hogy a két világ nem áll távol egymástól, akkor talán lehetségessé válhat a meglévő hittel szembeni erős ellenállás kőbástyáin egy kis repedést ütnünk, amit majd az idő kitartó munkája az isteni kegyelemmel karöltve végleg ledönthet.
Azonban tartsuk meg józanságunkat! Nem szabad nyelvünket Krisztus igéje elé helyezni, de még csak egy szintre sem! Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy az eredeti ősnyelv – ami minden útmutatást tartalmazott az emberek számára a világban való eligazodásra – közvetlenül Istentől ered: „törvényemet a bensejükbe adom és a szívükre írom” (Jer 31,33), és e nyelv legtisztábban megmaradt formája a magyar nyelv. Ne felejtsük azonban, hogy a mai használt alakját tekintve anyanyelvünk is már erősen romlott állapotú, így torzulásoktól sem mentes mindamellett, hogy éppen az Istenhez köthető nyelvi kifejezések maradtak meg legépebb formájukban, ezért tartjuk minden nyelv között a leginkább alkalmas eszköznek Isten kinyilatkoztatásának megismerésére.
Bízunk benne, hogy nyelvünk kincsestárának kikutatásához sokan szívesen csatlakoznak. Az ő biztatásukra dolgozunk e nyelvi rendszeren, s kedves Olvasónk alacsony munkánkat talán meg nem utálja.
Véghelyi Péterné (Körmendi Viktória)
Öt diplomás szakember vagyok (óvodapedagógus; szociálpedagógus családpedagógus specializációval; okleveles szociálpolitikus; teológus; hittanár-nevelőtanár), mediátor, coach. Jelenleg a pécsi Doktori Iskola Neveléstudományi Intézete Oktatástörténeti Programjában negyedéves phd. hallgató vagyok, a disszertációmban az eddigi pedagógiai, és szociális tapasztalataimat dolgozom fel neveléstudományi értekezésként. Kutatási területem: A tanulás és tekintély: a tekintély ismeretelméleti szerepe a személy fogalmának kialakulásával összefüggésben. Kutatásaim a digitális gondolatközösségek gondolkodást befolyásoló hatásait vizsgálják, a dititális oktatási platformokon történő értékközvetítés formáit elemezve. Tanulmányaim, kutatási eredményeim elérhetők a saját honlapomon és itt a Nyelvmegőrzésen is. A posztgraduális mediátor BA-képzésben részt vevő hallgatóknak terepgyakorlati szakmai koordinátori tevékenységet biztosítok, szakdolgozati konzultációkban külsős szakmai konzulensi szerepet vállalok.
A valódi, mások megsegítéséhez elengedhetetlen tapasztalatokat azonban leginkább az élet iskolájában szereztem, ahova a diplomák csak útlevélként, vagy hosszabb-rövidebb ideig érvényes vízumként szolgáltak. Jelenleg idősotthonban terápiás munkatársként dolgozok, és saját vállalkozásomon belül a fenti tevékenységeim mellett nyelvi lektorálással, és vezetői tanácsadással foglalkozom, valamint újságírói tevékenységet végzek. Szerkesztője vagyok az Angyalkürt hetilapnak, és rovatírója a Megszólalok Művészeti Magazinnak. Közel két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezem a szociális, gyermekvédelmi területen megélt, családokkal végzett munka teréről. Felsővezetőként komoly emberismeretre tettem szert, legtöbbször a saját bőrömön érezve az emberi kapcsolatok erejét, és sérülékenységét egyaránt. Pedagógusként mindegyik korosztállyal volt lehetőségem dolgozni már, elkötelezett vagyok a gyerekek irányába, jól ismerem az egyes korosztályok igényeit. Saját gyermekemmel megélt, a válásom során általam is okozott megsebbzettsége miatt – egyéni felelősségemet kutatva – kiemelten a kamaszokkal kezdtem el foglalkozni; rendszeresen táboroztatok gyerekeket, és közösségvezetésben is részt veszek a Legati Caritatis egyesület ügyvezetőjeként. Jól ismerem az idős emberek gondolkodását is, csodálom értékrendjüket, és megtalálom velük is a hangot. Többéves vezetői tapasztalatomból önreflektív személlyé váltam, tudatosan keresem a jobbá, emberségesebbé válás lehetőségét, és coach-ként is ebben szeretnék vezetőknek, dolgozói csapatoknak segíteni. Megtapasztaltam vezetői sikereket, jó csapatmunkát, de vezetői kudarcaim, hibáim is neveltek. Erősségem, hogy ezekből a kudarcokból is lelki többletet tudtam szerezni, és munkám során is az vezérel, hogy a hozzám bizalommal forduló embereknek is az önbecsülés helyreállításában segíthessek. Hitem megtörhetetlen, a végsőkig hiszek a változás, és a változtathatóság erejében, melyhez sokat segít saját emberi képességeim végességének ismerete és elfogadása.